Fenntartónk
Iskolánk fenntartója az Ökumenikus Segélyszervezet.
Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. Az alapító egyházak összefogása ma már szakemberek, önkéntesek, adományozók és felelős vállalati partnerek egyre bővülő közösségeként segíti a nélkülözőket és bajbajutottakat. Nemzetiségi, vallási és világnézeti hovatartozásra való tekintet nélkül, a legszigorúbb szakmai és átláthatósági követelményeknek megfelelve nyújt segítséget a rászorulóknak Magyarországon, a Kárpát-medencében és a világ számos országában.
Alapítása óta az Ökumenikus Segélyszervezet hazai és nemzetközi fejlesztési munkájának is meghatározó értéke a képzés. Esélyteremtő programjai, illetve együttműködései között az oktatás valamennyi szintjét megtaláljuk, a bölcsődétől egészen a felnőtt szakképzésig. A Segélyszervezet az elmúlt években intézményfenntartóként is szerepet vállalt a hazai oktatásban a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium fenntartójaként. A Segélyszervezet a pátyi Bocskai István Általános Iskola kezdeményezését elfogadva, a tanári és szülői közösség egyértelmű döntését követően a 2025/26-os tanévtől vette fenntartásába az intézményt iskola igazgatója általi kezdeményezésre és közös szülői szándékkal.
2025-től az iskolánk fenntartója az Ökumenikus Segélyszervezet lett.
Iskolánk múltja a folyamatos fejlődés, a közösség ereje és az oktatás iránti elkötelezettség története – értékek, amelyekre a jövőben is építünk.
Az Ökumenikus Segélyszervezetről
Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. Az alapító egyházak összefogása ma már szakemberek, önkéntesek, adományozók és felelős vállalati partnerek egyre bővülő közösségeként segíti a nélkülözőket és bajbajutottakat. Nemzetiségi, vallási és világnézeti hovatartozásra való tekintet nélkül, a legszigorúbb szakmai és átláthatósági követelményeknek megfelelve nyújt segítséget a rászorulóknak Magyarországon, a Kárpát-medencében és a világ számos országában.
Az Ökumenikus Segélyszervezet a Bocskai István Általános Iskola új fenntartója
Alapítása óta az Ökumenikus Segélyszervezet hazai és nemzetközi fejlesztési munkájának is meghatározó értéke a képzés. Esélyteremtő programjai, illetve együttműködései között az oktatás valamennyi szintjét megtaláljuk, a bölcsődétől egészen a felnőtt szakképzésig. A Segélyszervezet az elmúlt években intézményfenntartóként is szerepet vállalt a hazai oktatásban a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium fenntartójaként. A Segélyszervezet a pátyi Bocskai István Általános Iskola kezdeményezését elfogadva, a tanári és szülői közösség egyértelmű döntését követően a 2025/26-os tanévtől vette fenntartásába az intézményt.
A Bocskai István Általános Iskola küldetése, hogy diákjai egy együttműködésre épülő közösség aktív tagjaként, minden támogatást megkapjanak személyiségük, készségeik és ismereteik fejlesztéséhez.
